Engedd magad EL

Egy trailer, egy újabb szerelmes történet hollywoodi sztájlban..amik általában mindig ugyanarról szólnak. Ezt gondoltam első megitélésre a legújabb filmek közül az EAT PRAY LOVE című filmről. A trailert megnézve valószínünek tartottam, hogy ez is , mint bármelyik más romantikus dráma elcsépelve tépi szét, ami tulajdonképpen vágyaink egyik alapkövét képzi.

Trailer:

http://www.youtube.com/watch?v=mjay5vgIwt4

Tévedtem. Valóban sok elemet felhasznál egy hagyományos szerelemüldöző filmekhez hasonlóan, de mégis olyan mód hozták létre a filmet, hogy végig élvezhető volt.

Történetileg egy olyan nőről szól (Julia Roberts alakításában), aki a házasságának első éve után egyre többször ébred rá éjjelenként, hogy az élete egy tökéletes vágányban halad, ez mégsem teszi őt boldoggá. A valóságtól eltérően a filmben Liz Gilbert kilép, mégpedig nagyon drasztikus módon a biztonságos életéből, otthagyva karierjét, házasságát, annak reményében, hogy megtalálja önmagát. Számomra a filmben élményt nyújtott, hogy a rendezés, a helyszínek választása, a díszletek fantasztikusak, a jelenetek nagyon összefüggésben állnak a rengeteg helyszín ellenére. Ezáltal a filmnézőt egy érdekes utazásra hívja a világ három legegzótikusabb helyére: Olaszország, a szenvedély, a kihívások és az ízek világába, India, a spiritualitás bölcsője és Bali misztikus helyeire.

Természetesen rengeteg kritikát kapott a film, amelyek között a negatív is szerepel, ennek ellenére úgyérzem a filmbeli szereplő belső útját nagyon szépen megképiesítették. Nemutolsó sorban érdekes a filmben a helyszínek és az érzékszervek az ízekkel való találkozása. Ezek kapcsolata is hordozza a filmbeli üzenetet: Ízleld az életet! (csak azt jó ízlelni, ami finom és örömmel tölt el...)

Statisztikai magyarázatok

Pontosan három hónap kiesés a bloggszerkesztésben olyan, mint a rég nem gyakorolt önkifejezés: sok sok esemény van az életedben, és mégis úgy érzed, hogy ezt elmesélni, kifejezni, ebben az esetben megírni miért. Aztán az események felgyülnek, mindig azokat az eseményeket látod bekövetkezni, amiért nem ültél neki. A gondolatok, az érzések és az események ennek következtében egybemosódni látszanak és eljutsz arra a pontra, amikor már biztosra veszed, hogy végülis a nyilt naplóírás csak olyan esteben érdemes, ha tudsz ezáltal az életed hangulatállapotáról egy mások által megemészthető történetet írni.

Én bevallom ebbe az ördögi körbe bele is toltam magam és igazából végig kerestem a megfelelő pillanatot, történést, hangulatot, tárgyat, amiről leülhetek és úgy mesélhetek, hogy én is érezzem, IGEN ezt szeretném megosztani. Az ördögi körnek sajnos az a rossz oldala van, hogy mindenről azt kezdtem érezni, hogy nem érdemes leírni.

Látván az embereket, a bloggokat rájöttem, hogy jobb olvasni mások élménybeszámolóját és én az ellustulás folyamával sodródom a semmi fele.

Ez a helyzet az önkifejezéssel is azthiszem. Az életben bármit eldönthetünk, elhatározhatunk, ha a folyamatos jól meghatározott, megmagyarázott halogatással elfelejtetté nyilvánítunk, és a végén a jó öreg gondolatok rossz érzésekké préselődnek össze, a

mit már nem is érdemes sem kimondani, sem elmesélni.

Lehet összefüggéstelennek látszik a párhuzam a bloggírás és az önkifejezés között, de aki már látta önmagát meghazuttólni az élet bármelyik területén, az tudja, hogy miről beszélek :)

Ebben a három hónapban nekem is megtörténtek azok a az események, amelyek nagy hatással voltak rám, és a kimondás helyett csendet szültek bennem. Az első igazi távollét az otthontól, annélkül, hogy úgy dönthettem volna, na most szükségem van a feltöltődésre és hazaugrom, így minden erőmmel az itteni feltöltődési lehetőségeket kerestem.

Popper Péter halála. Bennem nagyon sok élményt halmozott fel, elevenített meg, és a csend az, amivel ünnepelhettem azt, hogy sokáig közöttünk lehetett.

Maga az elmúlás,a z öregedés gondolata. Nehéz belekostólni abba az életbe, ahol felkészületlenül látod és megéled az öregedéssel járó következményeket, és van valami, ami még nehezebb...harcolni minden erőddel azon, hogy mindezt úgy fogd fel, mint természetes velejáróját az életnek. Sok élmény jár az öregotthonban való segítői munkával, de szivesebben maradsz a halgatással. Ettől függetlenül ha van olyan köztetek, aki belelátna ebbe, akkor mesélhetek arról milyen nekem egy olyan öregotthonban dolgozni, ahová sokszor azok az emberek jutnak el, akiket a család vagy a korház a csendes elmúlás elötti állapotába küldenek.

A munka. Ez az ami folyamatosan ottvan, és majdnem minden nap legfő

bb eseménye a fáradság.

Mielőtt a szabadságomat kivettem volna egy kis statisztikát számoltunk és olyan eredményekre jutottunk, amit nagy kacagás követett.

13 hét munkáját kiszámolva az eredmények szerint 766 orát dolgoztam. 766 óra munka heti átlaga 59 óra per hét, én 6 napot dolgozom egy héten, az napi leosztásban 1o órát jelent, tehát a hét napból hatot 1o órás átlaggal dolgoztam le. Egy hét 168 órából áll, ebből 6o órát dolgozom. A 1o8 óra maradékban jut egy 24 óra szabadnapnak és a többi nagyrészt éjjel.

Így a kacagást egy jó kiadós pihenjünk rá alvás követte.

Ha valaki megkérdi tőlem mi a hobbim, nagy megelégedéssel kitudom jelenteni, hogy az...alvás.

:)

Apró örömök

... s hogy az otthon izét se felejtsük el, a legutóbbi szabadnapunkon úgy döntöttünk, hogy megidézzük a kerti hússütés szellemét. 10 nap nonstop munka után nem csak a pihenésre, hanem a húsra is fájt a fogunk erősen. Szóval sör, miccs, húsi, barbeque, haverok, zene és a totál relaxról fogok írni most nektek.

Egy kis séta a tengerparton Tenbyben, majd vissza a zőldfüves valóságba, csináltunk magunknak kertet! Jeeeejjj!!!

Ahogy mondani szokták: "aki a kertjét ápolja, az a lelkét is", mi úgy döntöttünk, hogy megteremtünk magunknak egy kis nyugis környezetet, ahol a meggyfa árnyékában sziesztázhatunk néha, amikor már semmi más nem tölt fel csak egy jó pihenés az árnyékban. Így kis asztal, pokróc, két szék és ami még jár bele: társaság!!

A legutóbbi ilyen feltöltődésem alatt feküdtem a vadmeggyfa árnyékában, olvasgatva egy könyvet. Elmélkedtem arról, hogy tulajdonképpen milyen jó a folytonos elfoglaltság, hisz az idő lerövidül, a napok már nem is léteznek és csak a heteket számolod, amikor már a fellegekben leszel és repülsz haza egy kicsit megölelgetni azokat, akik erőt adnak a mindennapokra.

Itt is sok új ismerős kerül: Fülöp szigetiek, lengyelek, franciák (fotó). Érdekes története van minden egyes kultúrából származó ismerősünknek.

Nehéz összekötni és még nehezebb megszokni, hogy minden kultúra más viselkedésformát hoz magával. Sokszor ami nekünk barátságos, az másnak túl sok, ami nekünk rideg, az nekik pont jó.

Mostmár negyedik hónapja, hogy itt vagyunk, már a helyhez, az ételekhez hozzászoktunk, mostmár az embereket kell megszokni. Én nagyon nyitott embernek tartom magam, itt épp e miatt magam visszatartom, mert talán más hatást érek el, nem azt, amit én szeretnék.

Épp ezért összegyűltünk mi közép és kelet európaiak, és nagyot ettünk az életre. Még a tengerparti séta sem tudja nekem ugyanazt a feltöltődést nyújtani, mint a kertben a sütkérezés kacagással összekötve.

Igen, nagyon szép itt. De bevallom, ...egy kicsit hiányzik az otthon :)

Ma pontosan három hónapja úgy ültünk a mellettem lévő épület ebédlőjében, hogy csak egymás szemébe mertünk nézni. Minden idegen volt. A padló mindenhol ugyanazzal a sütét kék fúrcsamintás szőnyeggel behúzva, az emberek nagyon gyorsan és érthetetlen akcentussal beszélnek, zavarban vagyunk..várjuk, mi történik.

Új munkahely, új ország, új helyzet. Még a szagja is más mindennek. Keresek valami otthonra emlekeztető képet, tárgyat, hogy biztonságban érezzem magam. Egyetlenegy, ami kalandot formál az egészből, az, hogy ketten vágunk bele, és nyitottak vagyunk sok sokat magunkba szivni, abból, amit itt tanulhatunk.

Mostmár az ágy kényelmessé vált és reggelente egymást ébresztve mosolygunk, s keressük mi legyen az aznapi kaland szelete.

Nem sokszor van itt jóidő, az emberektől érdeklődtünk, hogy mikor van olyan meleg, amikor vörösre perzselhetjük az "álompartokon" magunkat. Az ittlétünk alatt egy nap sikerült elkapni ezt a meleget, talán az első napja volt itt a nyárnak, mi nagyon élveztük :D

Aznap reggel rohanás a Tescoba, gyors fürdődressz vásárlás, törülköző és rohanás a viz mellé. Nem vicc, nem ámitás, itt ki kell használni a "meleg pillanatokat". A homok meleg, a part teli emberekkel, fagyis autó körül rengeteg gyerek, és mi.

A vizbe ki és befutások közepette eszembejut, hogy bizony én hetedik éve nem láttam tengerpartot.

Most olyan tengerparti övezetben élünk, ami habár nem meleg az év nagyrészében, de Nagybritannia legszebben ápolt , legtermészetesebb Coastal Park-ja. Habár nyáron legtöbbször a 18-21 fok a maximális és a viz hőmérséklete nem haladja meg a 16 C.-fokot (nem a meleg kádvizzel talál) , mégis felüditő érzés és pihentető egy hosszú séta a tengerparton.

Ennek a napnak tehát fontos szerepe van hétkönapjainkból, mert ekkor még a vizbe is belemerészkedtünk, mint a fenti ábra mutatja ;) .

A mai nap a sétáról szólt igy hát nekünk is. A feltöltődés sokszor egy sétában rejlik, ma Saundersfoot beach-et választottuk. Ez is egyike azon partoknak, amit a legnagyobb természetességben probálnak megőrizni, igy apály idején a tenger amit magából kimos, azt megmutatja. Olyan érzés mint egy leengedett akváriumban sétalni, ahol találsz élő kagylókból kirakott sziklákat, kis rákokat rejtőzni a homok alatt, tengeri csillagokat, ahogyan harcolnak az életbenmaradásért a napon, várva a dagályt, hogy megmentse...ma egyet megtudtam menteni azthiszem, visszadobtam a tengerbe.

Talán most úszkál megint a mély vizben:)

Az angol beteg..

A mai nappal már hetedig napja, hogy az angol szortyogásba belevágtam.

A nátha varázsos hatására ma nem a helyek számitanak élménynek a beszámolómban, hanem azok a gondolatok, amelyek a héten fogalmazódtak meg bennem, ime egy másik szelet:

Angol náthának keresztelem, mert nem olyan mint mi, hogy valamit eldöntünk és ha megkell tenni, akkor azt gyorsan és hatásosan. Nem. Az Angol és a náthája egészen más. Olyan, amilyen a munkastílusuk: lassú az előkészület, hosszú a lefolyása és az eredmény jónak tűnik noha, de igazából semmiben sem különbözik a mienktől. Valóban, az ország a mai árfolyam szerint a világ leggazdagabb helyének számit, sok eszköz van, ami rendelkezésükre áll, viszont itt a találékonyságot zokon is vehetik az emberek, annyira nem szokás gondolkozni.

Furcsának hangozhat ez a kurta párhuzam,de mivel sokminden más, sokszor Zsoltival viccesen állítjuk be az itteni életet, ami nagyrészt csak abban különbözik az otthonitól, hogy jobb az árfolyam és az emberekbe bele van nevelve, ha nem az ő feladatuk egy tévé bekapcsolása, akkor nem is értenek hozzá.

Így, mint önbizalom fejlesztést mindenkinek ajánlom megkóstolni az itteni életet, ahol a kelet európai embert sokan a térképen sem tudnak beazonosítani és mindenekelőtt Transilvánia egyenlő valami vámpírral, amiről hallottak, azt is a filmekből. Természetesen a tudja hol van Transilvánia? kérdésre is csend a válasz. A legviccesebb jelenet, amikor a kolleganőmnek elmeséltem, hogy milyen szép országból származunk, és a végén megkérdi tőlem, hogy: „S tényleg vannak furcsa emberek a hegyekben, akiktől félni kell?” – azaz fogas emberek, mint utólag kiderült. Én is szeretném elhinni, hogy nem igaz ez az beszélgetés.

A másik, amit megkellett és még meg is kell tanuljunk, hogy a butaság, nem rosszindulat.

Emberek között élünk egy elszigetelt környezetben, ahol az hétköznapi élet szabályai megváltoznak. Meg kell tanulnunk olyan emberek között élni, akiknek az értékrendszerük más. Ők sosem jártak más országokba, legalábbis ritka, olyan is akad, aki soha nem járt Londonban, illetve ki sem járt a megyéből.

Avagy, ahogy Zsolti mondaná, ha megyét vált, viszi az útlevelét :-)

Mi úgy érkeztünk ide, mint akik most születnek újra, olyan éhséggel, hogy felfalnák a világot és most rá kell jönnünk, hogy a bennünk lévő vulkán az itt pihenőre tér, felfedezzük ennek a helynek a titkait és aztán kaland tovább!! ;)

Tizenhárom hete érkeztünk meg.

...és mivel Anglia nem London és London sem egyenlő Angliaval engedjétek meg elmeséljem, hogy jártam a világ végén. Vagy akár a kezdetén ha ugy tetszik!

Ha szeretnétek halhatatlannak és egyben nagyonis apró kis porszemnek érezni magatokat a világegyetemben, akkor ajánlom nektek is elmenni a "Zöld hid"-hoz, avagy a Green Bridgehez: Isteni milyen gyönyörű négy emelet magasságábol rátekinteni arra, ahogyan elszakad Anglia partja az Atlanti óceántól. Történt egyszer, amikor az angliai partok elszakadtak az európai kontinenstől, és mindez még mindig ugyanúgy megmutatja magát, mintha most történt volna.

Mindeközben apró kis pingvinek mintha pletykálnának , olyan ricsajt csapnak és ülnek lazán a sziklák tetején, mint a világ urai. Emlékeztek a "Táncoló talpak"cimű rajzfilmre? Na az. Nagyonis az!

Merthogy mindig valahol elkezdünk élni, és aztán rájövünk, hogy halandóak vagyunk.

Én is úgyérzem, hogy amióta eljöttem otthonról, az életem is olyan gyorsan felpörgött, mint a kilóméterek az elején. Nagyon fárasztó néha, és egymást próbáljuk felpofozni, hogy pihenjünk, áljunk le néha, ne akarjunk mindent felfalni: pénzt, munkaórákat, idegennyelvet, tengerpartokat, na meg ugyebár a kajat sem. nagyon nehéz. Ezért is ritkábban tudok kiszakitani egy szeletet az életünkból és irni róla.

Ezt a bejegyzést egy kis visszatekintőnek szentelem, mivel olyan sokminden történt két hónap alatt már, hogy visszamenőleg nem tudok mindent feleleveniteni.

Sokan már tudjátok, hogy az Angliába jutásunk tulajdonképpen Hollaniába készüléssel kezdődött, aztán erre nagyonis felkészülve vágtunk neki az útunknak. A Hollandia nem jött össze, e miatt először egy viág dölt össze bennem, de a kétségbeesés közepedte a lélekerő csak nem hagyott el s az úgymond "szerencse" is akkor ért minket, amikor tényleg a legnagyobb szükségünk volt rá. Két nap döntésidővel közel 1000 km-rel hosszabitottuk meg az úticélunkat.

Érdekes, milyen erő rejlik a kétségbeesésben és a haragban. Valamiért úgy érzem, hogy abban az esetben, ha otthon vagyunk és nem félúton Hollania fele, nem mertünk volna ekkorát változtatni a terveinken. Legalábbis nem két nap alatt... A közhelyek megint igazolódnak, mi is a "valamiért ennek igy kell lennie" cimszóval vágtunk bele, és lásd beigazolódott: ez az a hely, ami igazán újat tud nyújtani, hisz még nem jártunk sosem erre a helyre, sőt, más sem járt erre a helyre, hisz európaiak számára nem turisztikai célpont, igy minket nemcsak a sokkal jobb munkahely, hanem egy különleges tengerparti táj és érdekes kultúra vesz körül.

Minden héten, minden nap valami érdekeset látunk, tanulunk.

Nem tudom ti mennyire vagytok témában ami Angliát és a Waleszieket illeti, én nekem Anglia egyenlő volt Londonnal (lehet azért, mert csak ott jártam:D) és az azt környező területekkel, még amit neten, folyóiratokban láttam, lehet sarkitásnak tünik, de ehhez képest majdnem zéró az, ami ténylegesen itt megtalálható.

Nyugat Waleszről többet olvashattok a wikipédián, mi Pembrokesire megyében lakunk, amiről itt találtok egy pár linket, ha érdekel:

http://www.visitpembrokeshire.com/ - amegyéről egy pár infó

http://en.wikipedia.org/wiki/Haverfordwest - a városról egy pár infó

Ebben a két hónapban sok sok szép tengerpartot látogattunk meg, néha viccesnek tünik az, hogy az Ir tenger, az Északi tenger és az Atlanti Óceánra nyiló partok közül választhatok akár minden nap, ha egy kis megnyugvásra vágyom, vagy egy sétára a kicsi párommal.

Végre! Az első szavak...:)

Tenby partán http://www.tenbyvisitorguide.co.uk/

Habár már több mint két hónapja vagyunk úton, most sikerült létrehozni ezt a "naplót", vagyis blogba szedni gondolatokat, amiket megakarok osztani veletek. Mindezt Csillusnak és párjának Csabinak köszönhetően ( ajándék Ausztráliából:) ), mivel ők azok, akik támogattak és segitettek nekem ennek létrehozásában.

Szóval akkor ÜDV MINDENKINEK, értetek akartam a blogot, hogy megmutassam milyen szép helyekre jutottunk el.

Nagyon érdekes távol lenni az otthoni környezettől, mindenkinek ajánlom ezt a tapasztalatot, hisz annyira a betokosodásra, ami a "biztonságos", a "biztos", közel a családhoz stb. biztatnak az emberek: sosem marad el a biztonságos, mitöbb, talán a biztos ami biztos fogalma távol az otthontól fogalmazodik meg, igy látod magad több szinben. A mit hoz a jövő kérdését sosem bizhatjuk csak a szerencsére :)

Mottó: Minden a szerencsétől függ. De, mitől függ a szerencse?