2010. szeptember 29., szerda

Engedd magad EL

Egy trailer, egy újabb szerelmes történet hollywoodi sztájlban..amik általában mindig ugyanarról szólnak. Ezt gondoltam első megitélésre a legújabb filmek közül az EAT PRAY LOVE című filmről. A trailert megnézve valószínünek tartottam, hogy ez is , mint bármelyik más romantikus dráma elcsépelve tépi szét, ami tulajdonképpen vágyaink egyik alapkövét képzi.
Trailer:




Tévedtem. Valóban sok elemet felhasznál egy hagyományos szerelemüldöző filmekhez hasonlóan, de mégis olyan mód hozták létre a filmet, hogy végig élvezhető volt.

Történetileg egy olyan nőről szól (Julia Roberts alakításában), aki a házasságának első éve után egyre többször ébred rá éjjelenként, hogy az élete egy tökéletes vágányban halad, ez mégsem teszi őt boldoggá. A valóságtól eltérően a filmben Liz Gilbert kilép, mégpedig nagyon drasztikus módon a biztonságos életéből, otthagyva karierjét, házasságát, annak reményében, hogy megtalálja önmagát. Számomra a filmben élményt nyújtott, hogy a rendezés, a helyszínek választása, a díszletek fantasztikusak, a jelenetek nagyon összefüggésben állnak a rengeteg helyszín ellenére. Ezáltal a filmnézőt egy érdekes utazásra hívja a világ három legegzótikusabb helyére: Olaszország, a szenvedély, a kihívások és az ízek világába, India, a spiritualitás bölcsője és Bali misztikus helyeire.
Természetesen rengeteg kritikát kapott a film, amelyek között a negatív is szerepel, ennek ellenére úgyérzem a filmbeli szereplő belső útját nagyon szépen megképiesítették. Nemutolsó sorban érdekes a filmben a helyszínek és az érzékszervek az ízekkel való találkozása. Ezek kapcsolata is hordozza a filmbeli üzenetet: Ízleld az életet! (csak azt jó ízlelni, ami finom és örömmel tölt el...)

2010. szeptember 27., hétfő

Statisztikai magyarázatok



Pontosan három hónap kiesés a bloggszerkesztésben olyan, mint a rég nem gyakorolt önkifejezés: sok sok esemény van az életedben, és mégis úgy érzed, hogy ezt elmesélni, kifejezni, ebben az esetben megírni miért. Aztán az események felgyülnek, mindig azokat az eseményeket látod bekövetkezni, amiért nem ültél neki. A gondolatok, az érzések és az események ennek következtében egybemosódni látszanak és eljutsz arra a pontra, amikor már biztosra veszed, hogy végülis a nyilt naplóírás csak olyan esteben érdemes, ha tudsz ezáltal az életed hangulatállapotáról egy mások által megemészthető történetet írni.
Én bevallom ebbe az ördögi körbe bele is toltam magam és igazából végig kerestem a megfelelő pillanatot, történést, hangulatot, tárgyat, amiről leülhetek és úgy mesélhetek, hogy én is érezzem, IGEN ezt szeretném megosztani. Az ördögi körnek sajnos az a rossz oldala van, hogy mindenről azt kezdtem érezni, hogy nem érdemes leírni.
Látván az embereket, a bloggokat rájöttem, hogy jobb olvasni mások élménybeszámolóját és én az ellustulás folyamával sodródom a semmi fele.
Ez a helyzet az önkifejezéssel is azthiszem. Az életben bármit eldönthetünk, elhatározhatunk, ha a folyamatos jól meghatározott, megmagyarázott halogatással elfelejtetté nyilvánítunk, és a végén a jó öreg gondolatok rossz érzésekké préselődnek össze, a
mit már nem is érdemes sem kimondani, sem elmesélni.
Lehet összefüggéstelennek látszik a párhuzam a bloggírás és az önkifejezés között, de aki már látta önmagát meghazuttólni az élet bármelyik területén, az tudja, hogy miről beszélek :)

Ebben a három hónapban nekem is megtörténtek azok a az események, amelyek nagy hatással voltak rám, és a kimondás helyett csendet szültek bennem. Az első igazi távollét az otthontól, annélkül, hogy úgy dönthettem volna, na most szükségem van a feltöltődésre és hazaugrom, így minden erőmmel az itteni feltöltődési lehetőségeket kerestem.
Popper Péter halála. Bennem nagyon sok élményt halmozott fel, elevenített meg, és a csend az, amivel ünnepelhettem azt, hogy sokáig közöttünk lehetett.
Maga az elmúlás,a z öregedés gondolata. Nehéz belekostólni abba az életbe, ahol felkészületlenül látod és megéled az öregedéssel járó következményeket, és van valami, ami még nehezebb...harcolni minden erőddel azon, hogy mindezt úgy fogd fel, mint természetes velejáróját az életnek. Sok élmény jár az öregotthonban való segítői munkával, de szivesebben maradsz a halgatással. Ettől függetlenül ha van olyan köztetek, aki belelátna ebbe, akkor mesélhetek arról milyen nekem egy olyan öregotthonban dolgozni, ahová sokszor azok az emberek jutnak el, akiket a család vagy a korház a csendes elmúlás elötti állapotába küldenek.

A munka. Ez az ami folyamatosan ottvan, és majdnem minden nap legfő
bb eseménye a fáradság.
Mielőtt a szabadságomat kivettem volna egy kis statisztikát számoltunk és olyan eredményekre jutottunk, amit nagy kacagás követett.
13 hét munkáját kiszámolva az eredmények szerint 766 orát dolgoztam. 766 óra munka heti átlaga 59 óra per hét, én 6 napot dolgozom egy héten, az napi leosztásban 1o órát jelent, tehát a hét napból hatot 1o órás átlaggal dolgoztam le. Egy hét 168 órából áll, ebből 6o órát dolgozom. A 1o8 óra maradékban jut egy 24 óra szabadnapnak és a többi nagyrészt éjjel.
Így a kacagást egy jó kiadós pihenjünk rá alvás követte.

Ha valaki megkérdi tőlem mi a hobbim, nagy megelégedéssel kitudom jelenteni, hogy az...alvás.
:)